Hívja jósainkat most! 0903 903 906
A hívás díja: 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)
 
 
 

4 csillagjegy, aki a legboldogabbak lehetnek 2018-ban - Rajta vagy a listán?

2018-ban négy csillagjegyre hatalmas boldogság vár. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többiek az egereket fogják itatni egész évben, de ez a négy csillagjegy a szokásosnál sokkal boldogabb lesz. Nézd meg, kik a szerencsések, és tudd meg azt is, hogy minek köszönhetik majd határtalan boldogságukat ezek a jegyek.

 

Ikrek
Bizony, az Ikrek határozottan rajta van a listán. És, hogy mi lesz határtalan boldogságának az oka? Természetesen nem más, minthogy végre rátalál a függetlenségére, ami oly fontos volt számára az elmúlt időszakban, de lehet, hogy eddig valami akadályozta abban, hogy elérje. Igen, kedves Ikrek, valld be, hogy a múltban mindig is erre törekedtél. Hiába dolgoztál keményen és kitartóan, eddig valahogy nem tudtál megállni a saját lábadon, de ez most gyökeresen megváltozik. Az újonnan jött nagyfokú függetlenség örömet fog okozni neked, és szabályszerűen szárnyakat kapsz. Használd ki ezt az állapotot, fejlődj, növeld az önbizalmadat, és érd el a céljaidat!

legboldogabb csillagjegy

Oroszlán
Talán nem meglepő, hogy az Oroszlán is szerepel ezen a listán, ugyanis alapjában véve nem egy negatív beállítottságú jegyről van szó. Ebben az évben azonban végre meg tanul hinni önmagában, és ez bizony hatással lesz az egész életére. Míg alapesetben az ego irányítaná a mindennapjaidat, és arra törekednél, hogy meg is tartsd az egódat, kedves Oroszlán, ebben az évben végre megerősíted a pozíciódat, akárcsak a dzsungel királya. 2018 az az év lesz számodra, amikor a dolgok el kezdenek működni, sikeresen alakulnak, és hajlandó leszel magad mögött hagyni a múlt kudarcait. Fontos, hogy ebben az évben csakis a jelenre és a jövőre összpontosíts, teljes mértékben engedd el a múltat, hiszen ez a kulcsa mindennek. Az az energia, amelyet az év során megszerezhetsz, biztosítja számodra a hatalmat, és nagyon sokat kapsz pusztán azáltal, hogy a jelenben élsz. Összességében tehát nagyon sokat nyerhetsz 2018-ban, ha nem vessz el az apró részletekben, és csak a célt tartod szem előtt.

Mérleg
Igen, a következő szerencsés jegy a Mérleg, aki számíthat arra, hogy a boldogság egész évben vendég lesz nála. Hogy minek köszönheti mindezt? Természetesen annak, hogy 2018-ban végre rátalál a béke és a nyugalom, amire már jó ideje reménytelenül várakozott. Mindez már csak azért is jelentős, mert az előző éved kaotikus volt, maga volt a megtestesült káosz, és sokszor azt sem tudtad, merre vagy arccal előre. Tisztán emlékszel minden olyan tanulságra, leckére, amit a stresszes időszakokban elsajátíthattál, de most végre itt az ideje annak, hogy feltöltekezz, és a nyugalom hangulata járja át a napjaidat. 2018 csendes és nyugodt év lesz a számodra, de csak akkor, ha visszaemlékezel a múltbéli hibáidra, és törekszel arra, hogy ne kövesd el újra azokat. A harc legnagyobb része, amit vívunk, amikor próbáljuk megőrizni a nyugalmat és a békét, a saját fejünkben vívódik, és ebben az évben ezt a csatát könnyen megnyerheted.  Értékeld az élet apró szépségeit, és boldogabb leszel, mint azt valaha képzelted volna.

Nyilas

Lehet, hogy most meglepődtél, kedves Nyilas, de jó, ha tisztában vagy vele, hogy a boldogság listáján bizony te is szerepelsz. Hogy miért? Azért, mert új lehetőségek tárháza vár rád az új esztendőben. 2018 számodra az az év, amikor hatalmas lépéseket teszel előre, ugyanis minden felkínálkozó lehetőséget megragadsz. Ezáltal olyan változások következnek be az életedben, amelynek már a tavalyi évben meg kellett volna történniük. Legyen ez az év egy új kezdet! Még az egészen furcsa lehetőségektől se riadj vissza, hiszen garantáltan boldogságot hoznak az életedbe. Nagy reménnyel tekinthetsz a jövő felé, talán hosszú idő óta először.

 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Ahogy a mondás is tartja, a március olyan, akár egy oroszlán, de ha szerencsés vagy, akkor veled kezes bárány lesz. Beköszöntött az első tavaszi hónap, a napéjegyenlőség ideje. Ilyenkor kezd ébredezni a természet. Ahogy ebbe a szakaszba érkezik az év, elkezdődnek a nagy esőzések és a szürke égboltot is számtalanszor láthatod. A föld életet adó vízzel telik meg, ennek köszönhetően pedig elkezdődik a termesztés, és egy termékeny időszak köszönt be.

Bővebben »

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Bármennyire is szeretnénk, az élet nem mindig móka és kacagás. Mindannyiunkra más dolgok vannak mélyebb hatással, és hogy esetünkben ez mit is takar, azt a csillagjegyünk nagyban befolyásolja. Azonban nem mindenkit visel meg ez vagy az ugyanolyan mértékben, ez egyénenként változik. Ha meg szeretnéd tudni, mi az, ami téged különösen hajlamos lehangolni, olvass tovább.

Bővebben »

 
Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Miként inspirálhatod az embereket? - A csillagjegyed elárulja!

Fontos, hogy legyenek hőseink, valamint olyan emberek, akik inspirálnak minket. Kell, hogy valakire fel tudjunk nézni, és hogy az a valaki segítsen nekünk eligazodni az élet ösvényein. Ha ilyen típusú csillagjegy vagy, végtelen módon gyakorolhatsz pozitív befolyást a körülötted lévőkre.

Bővebben »

 
Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Ezzel a természetfeletti ajándékkal bírsz a csillagjegyed szerint – Fedezd fel a szupererődet!

Az az igazság, hogy mindenkinek van egy mágikus képessége, minden azon múlik, hogy ezt felfedezzük-e magunkban. Ha hiszel az asztrológiában, most megtudhatod, hogy a csillagjegyed alapján milyen erő birtokosa vagy.

Bővebben »

 
Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

Íme, a személyes spirituális állatod a csillagjegyed szerint

A személyes spirituális állatunk arra emlékeztet minket, hogy mik is vagyunk legbelül – az a részünk, ami egész életünkben csak szabadulni akar. Születésedtől kezdve jelen van, veled együtt lélegzik, és soha, egyetlen pillanatra sem hagy el.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Mara Kártyák Jós

Mara

Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így szeretne segíteni a hozzá fordulóknak.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 308

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Oláh Mária Együttérző Jós

Oláh Mária

Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólum terápia.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 323

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Angyalszem Együttérző Jós

Angyalszem

Válságban irányt mutat, segít megtalálni a helyes utat! Teomágusként és orákulumként a fényben jár.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 590

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Kiron Kártyák Jós

Kiron

Jóslatai az eredeti ókori szláv jóskártyákra épül, melyre dédszülei hagyatékaként tett szert, és ezzel vált egyedüliv...Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 901

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)