România (Magyar)
|
|
 

Goran Višnjić – Egy Szűz európai Amerikában

A csendes horvát-amerikai színész, Goran Višnjić élete során többször is a véletlenek összjátékának köszönhette szerencsés szerepeit, persze ez mit sem von le érdemeiből. Átlagos horvát polgári család gyermekeként született, Sibenikben, 1972. szeptember 9-én.

Tizennyolc évesen vonult be a Jugoszláv Néphadseregbe, majd harcolt a szerbek ellen. Leszerelése után nem sokkal, huszonegy évesen megkapta a Hamlet szerepét. A hazájában már sikeres színészt a nemzetközi karrier útján a Köszöntjük Szarajevóban című, 1996-os film indította ellen. Három évvel később már a George Clooney távozásával megürült szépfiú-pozíciót foglalta el a Vészhelyzetben. Ami más számára hátrány lett volna, ő abból is előnyt kovácsolt: akcentusa tette különlegessé, az amerikaiak számárra egzotikussá figuráját. Bár tehetséges, és az élet hozzásegítette a jó helyzetekhez, szorgalma nélkül nem jutott volna előrébb a szakmai sikerek útján. A kelet-európai színész annak ellenére, hogy mára világszerte ismertté vált, mindig is tartózkodott a kétes hírverésektől, és magánélete kiteregetésétől, mégis meg tudta valósítani napjainkban is az „amerikai álmot”. A fentiek fényében nem meglepő, hogy asztrológiai képlete alapján olyan domináns jegyek segítik, mint a Szűz, a Mérleg, valamint a Nyilas.

Goran Višnjić – Egy Szűz európai Amerikában

Szerény, kritikus Szűz

A csillagjegyek közül egyértelműen a Szűz befolyásolja leginkább jellemvonásait: a Napja mellett a Merkúr és a Mars bolygók is e jegyben álltak születésekor. Így amellett, hogy nagy munkabírású, maximalista és kritikus személyiség, jellemző rá a szerénység, a segítőkészség valamint a magas intellektus. Ne feledjük, sikereit mégis csak egy klasszikus darab, a Hamlet címszerepének köszönheti. A Szűzben álló Mars pedig már egy akaratos, nyers erőt képviselő embert jelez, aki előtt nem igazán vannak korlátok. Elhatározását képes tűzön-vízen átvinni, bármilyen célt megvalósítani.

Vidám, bájos Mérleg

Az egyik legbájosabb – és legnépszerűbb – jegy, Mérleg is nagy befolyást gyakorol jellemvonásaira, a Plútónak, a Holdnak és az Uránusznak köszönhetően. Szerencséjére a Szűz erősebben van jelen születési ábrájában, így ellensúlyozza az olyan negatív előjelű Mérleg-tulajdonságokat, mint a kitartás- és az akarathiány, a hűtlenség, valamint a döntésképtelenség. Az egyensúly megteremtése pedig mindig jelen lesz életében, hisz ez a Mérleg jegy alapja, ahogy azt az asztrológiai jele is mutatja. Ami pedig szerencsés ajándék e jegytől az a népszerűség, a vidámság, a veleszületett báj.

Szűkszavú, óvatos Nyilas

A róla nyilatkozó kollégák mindig elmondják, mennyire bizalmatlan, óvatos, amit a szűkszavúsága számlájára írnak. E tulajdonságai egyértelműen a Nyilasnak tudható be, melyben a Neptunusz és a Jupiter tartózkodott születésekor. Persze mindemellett olyan nemes vonásokat is ajándékozott neki e jegy, mint az igazságosság, a becsületesség, az őszinteség és a megértés. A lustaság egyáltalán nem jellemző rá, ami kiegészülve a Szűz jellemvonásokkal, igazán nagy célok kitartó és szorgalmas munkával történő véghezvitelére enged következtetni. A csillagok alapján egy dologban biztosak lehetünk, a jövőben még sokat hallunk Goran Višnjić munkásságáról.

Fotó: Profimedia-Red Dot

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Hívja jósainkat most!

 

Spiritiszta médium. Gyógyító energiát ad, rontást űz.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó médiumként magánéleti, pénzügyi, lelki tanácsot ...

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Intelligens, érzékeny, szókimondó. Az érzelmi blokkok oldója...

Bővebben »