România (Magyar)
|
|
 

Gyógyhatású ásványok

Betegségeim után szinte minden alkalommal eldöntöm, hogy változtatok életemen! Egészségtudatosságra nevelem magam és többé nem leszek beteg! Persze, fogadalmak! Jól hangzik, de még soha nem vettem magam komolyan.

Folyamatos keresésben vagyok, gondolom többed magammal, és érdekel minden olyan gyógymód, módszer, ami esetleg megoldja a gondjaimat. Azt ugye tudjuk, ha stresszesebb állapotba kerülünk, könnyebben esünk az évszaknak megfelelő betegségekbe, de higgyük el, van megoldás, még ha kicsit várat is magára.

Gyógyhatású ásványok

Első utam véletlen volt. Igazság szerint elbambultam egy kirakat előtt. Egy szép karkötőt néztem, ami féldrágakövekből volt. Megvettem. Sokáig nem tudtam mire is jó. Később éreztem a viselés alatt, hogy bizsereg a csuklóm, de nem kötöttem össze a karkötőmmel. Ez egy hematit kövekből készített karkötő. Ma is megvan.

Mire jó? Néhány követ ebből kiindulva elég jól megismertem.
A teljesség igénye nélkül íme:

Hematit: A fekete, mágneses köveket simává csiszolják. Magas vérnyomásra, izületi bajokra, vértisztításra ajánlják. Ezen kívül méregtelenítő hatása is kiváló.

Rózsakvarc: Rózsaszínű, vérszegénység ellen, termékenység fokozására és rémálmok ellen is igen hatékony.

Tigrisszem: Csíkos, meghülésre, köhögés, asztma, epilepszia ellen, koncentráló képesség növelésére.

Jade: Erősíti az idegeket.

Türkiz: Segíti a koncentrációt, köhögés ellen, torokfájásra.

Obszidián: Fertőtlenítés, sebgyógyítás.

Achátok: Sokféleségéből eredően szinte mindenre jó, de a tüdő betegségeiben a legkiválóbb.

Sókristály: Az egyik kedvencem. Többféle színben pompázik, megvilágítva nyugtatja az idegeket, könnyiti a légzést, jó asztmára, megfázásra és, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat.

Krizolit: Fejfájáskor segít.

Ásványok - Krizolit

A kövecskék nagyszerűsége abban is rejlik,hogy bármelyik szakboltban beszerezhetők, alacsony áron. Néhány darab kövecske a zsebben elfér, nem feltűnő és hatásuk hamar érezhető. Fájó testrészre helyezhető. Sólámpát bárhol vehetünk és az időjárás folyamatos frontjaitól keletkező depresszió nehéz gondolatait is oldhatja.

...és nekem speciel a gyémánt is bejön! :)

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Hívja jósainkat most!

 

Gyertyalángból jósol, kölcsönös bizalomra épít.

Bővebben »
 
 
 
 

Szellemgyógyász. Házakból és lelkekből is elűzi a bajt.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó médiumként magánéleti, pénzügyi, lelki tanácsot ...

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Intelligens, érzékeny, szókimondó. Az érzelmi blokkok oldója...

Bővebben »