România (Magyar)
|
|
 

Karma

A szanszkrit eredetű szó jelentése: ok-okozat. Az oknak és az okozatnak a kölcsönhatását és örök törvényét jelenti. A buddhista, hindu és taoista tanítások alapfogalma, innen terjedt el a világban és kapcsolódott össze más tanok fogalmaival.

A karma eredetileg azt jelenti, hogy minden cselekedetünknek következménye van, és a világban minden valaminek a következménye.

A karma törvénye

A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami a világban történik, következmény, azaz valamilyen ok okozata. A karma így tágabb értelemben cselekedetet, tettet, művet jelent, de ez minden aktív természeti folyamatra, eseményre vonatkozik (az emberi és állati cselekvésre éppúgy, mint az istenek, szellemek megnyilatkozásaira). Minden ok okozatot szül, és minden ok egy előzőleg létrejött okozatból eredeztethető, így alakul ki az ok-okozati összefüggések végtelen láncolata.

A karma tanának története

A karma fogalma Indiából, az indiai vallásokból és a buddhizmusból származik. Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életben: ez pedig nem más, mint a karma törvénye. A tanítás általánosságban azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, mi történik velünk: előző cselekedeteink határozzák meg a jelenlegi állapotunkat, a jelen pillanatban pedig a jövőnk alakulását alapozzuk meg. Noha a karmát nem szabad összekeverni az újraszületés, a reinkarnáció tanával, összefügg utóbbival és fontos része annak.

A karma tana az évezredek során sok spirituális iskolában előfordult. Nemcsak az indiai vallások, a taoista bölcsek és a buddhista jógik tartották életünk fő vezérlő elvének, hanem például az eredeti magyar hitvilág örökösei is. Mára – tévesen – sokan egy kalap alá veszik a karma tanát a lélekvándorlás hitével, így a népszerű karmikus asztrológia vagy a karma jóga már ebben az értelemben használja a fogalmat.

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Hívja jósainkat most!

 

Gyertyalángból jósol, kölcsönös bizalomra épít.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó médiumként magánéleti, pénzügyi, lelki tanácsot ...

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Intelligens, érzékeny, szókimondó. Az érzelmi blokkok oldója...

Bővebben »