Könyvajánló – Szepes Mária: Smaragdtábla
Szerző: Cimkék: író, ezotéria, tudomány, univerzum, irodalom, Szepes Mária, könyv, művészet, Smaragdtábla, Egyiptom, Édesvíz Kiadó Rovatok: Könyvajánló, Spiritualitás
Negyedik éve már, hogy nincs köztünk, életműve azonban – minden bizonnyal – még sok-sok nemzedéket elkísér majd útján. A 99 éves korában elhunyt Szepes Mária megkerülhetetlen „tényező” a hazai ezoterikus irodalomban. Egyik legfontosabb – sokak által alapművének tekintett – könyvében, a Samaragdtáblában egyiptomi életbölcsességek fényében igyekszik megvilágítani az ember és a világegyetem viszonyát.
A Smaragdtábla első nekifutásra talán helyenként nehéz, újraolvasást igénylő mű. A szerző ugyanakkor érthetően, átláthatóan és plasztikusan fogalmaz – igaz, a természettudományok terén előzetes ismereteket vár el az olvasótól. Szepes könyve a modern és az ősi tudományok (matematika, filozófia, kémia stb.), valamint a művészet érdekes ötvözetét tárja elénk. Vezetésével fokozatosan, lépésről lépésre kerülünk egyre közelebb világegyetemünk titkaihoz.

Nyomán két alapvető tanulság körvonalazódik, amit akár mindennapi életünk mottójául is választhatunk. Az első, hogy „amint fent, úgy lent.” A második pedig, hogy az univerzumban minden létező – a legapróbb porszemtől a hatalmas fekete lyukig – folytonos és állandó összefüggésben van egymással. Egy hangya életéből – feltéve, ha kellő tudással és nyitott elmével tekintünk rá – például megérthetjük akár a bolygók viselkedését, vagy épp Einstein relativitáselméletét is.
Bátran ajánljuk a Smaragdtáblát azoknak is, akik csak most ismerkednek az ezotéria világával, és azoknak is, akik már elmélyültebb ismeretekkel rendelkeznek a témában. Noha koncentrációt igénylő darab (olvasása nem ajánlott tömegközlekedési eszközökön vagy hangos, zajos helyeken), a majd háromszáz oldal végére érve erős hiányérzetünk támad. Ezt azonban további Szepes-művek beszerzésével könnyedén orvosolhatunk is!
Édesvíz Kiadó, 2011
(Első megjelenés éve: 1994)
3490 Ft








