România (Magyar)
|
|
 

Milyen a Nyilas gyerek?

A Nyilast a hagyomány a tűz jelébe sorolja, ami összekapcsolható az aktivitással, az energikussággal, a lelkesedéssel, az optimizmussal, és ami erre a jelre még jellemző, túlzó idealizálással.

Ennek a jelnek uralkodó bolygója a Jupiter, ami elsősorban az elfogadást, a szeretetet, az asszimilációt, s ugyanakkor a túlzásra való hajlamot képviseli. Ebből adódik, hogy a Nyilas gyerek nagyon kedves, szeretetreméltó, magával ragadó, viszont türelmetlen, nem elég kitartó. Alaptermészete vidám és bizakodó.

A Nyilas gyermek kedves ragaszkodása sok embert levesz a lábáról. Általában a tüzes jelű gyermekek - Kosok, Oroszlánok, Nyilasok - fáradhatatlan energiával rendelkeznek, s ezért kiválóak a sportban. A Nyilasnál az a gond, hogy nem elég szorgalmas, és hamar elmegy a kedve, ha nincs sikerélménye abban a tevékenységben, amivel éppen foglalkozik. Kicsi gyermekként hamar nyitottá válik a külvilágra, ami azt jelenti, hogy amikor már tud járni, szívesen eljátszik más gyermekekkel, szívesen beleül más felnőttek ölébe. Ez a tulajdonsága veszélyeztetetté is teheti, mert annyira megbízik az idegenekben, hogy fel sem merül benne, hogy valaki ellenséges szándékkal közeledne hozzá. Mozgékonyságából adódóan szeret rohangálni, ezért óvatosnak kell lenni a közlekedésnél, nehogy kirohanjon az úttestre. Kicsi korban még nagyon sokszor visszarohan az édesanyjához, később, ahogy növekszik, egyre önállóbbá válik. Ha jó társaságban van és figyelnek rá, akkor könnyen elrohan az idő, s csak akkor veszi észre hogy baj van, amikor már jócskán elkésik. Általában szeret elmerülni a tevékenységeiben. Ez azt is jelenti, hogy olyan szórakozottá válhat, hogy nem hallja meg, ha hozzá szólnak. Alapjában véve rendetlen, illetve oly mértékben nagyvonalú, hogy a számára kicsinyes, aprólékos dolgok nem érdeklik és nem is kíván velük foglalkozni. Nem kis feladat a szülőnek legalább az elemi rendszabályokra ránevelni.

A cikk folytatása az EZO Élet Magazin 10. számában!

 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Hívja jósainkat most!

 

Gyertyalángból jósol, kölcsönös bizalomra épít.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó médiumként magánéleti, pénzügyi, lelki tanácsot ...

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »
 
 
 
 

Intelligens, érzékeny, szókimondó. Az érzelmi blokkok oldója...

Bővebben »