România (Magyar)
|
|
 

Pataki Ági - Szépség, egészség, lelki harmónia

A hazai divattörténelem legsikeresebb modellje. Egykor Fabulon Ágiként csodálhattuk a főváros Kálvin terének egyik tűzfalán. Majd a divatszakmát választotta, üzletasszony lett.

Negyvenévesen adatott meg neki az anyaság, tíz évvel később pedig a szakmájában elismert filmproducer lett. Szeptemberben ünnepli a hatvanadik születésnapját. Ma is szép, fitt, és népszerű. Pataki Ági az idő múlása elleni küzdelméről, érdekes, ugyanakkor drasztikusnak tűnő szakmai váltásairól, magánélete vargabetűiről és elkerülhetetlen kudarcairól, illetve a legfőbb morális irányjelzőjéről beszélt. Ma kiegyensúlyozottabb, mint korábban bármikor. Interjúnkból az is kiderül: az okos szép nők táborába tartozik.

Pataki Ági

Szinte hihetetlen: szeptemberben lesz hatvanéves. Közel a hatodik ikszhez is őrzi a szépségét és egészségét. Mi a titka?

Titok nincs, de teendő van. A szépségemet kevésbé tudom őrizni, az egészségemre azonban igyekszem vigyázni. Az is számít, hogy milyen géneket örököltünk, de emellett jelentősen befolyásolhatjuk az idő múlását. Minél hamarabb kezdünk ezzel tudatosan foglalkozni, annál jobb eredményt érhetünk el. Viszonylag későn, negyvenévesen lett gyerekem. Előtte is igyekeztem egészségesen élni, nem alkoholizáltam, nem dohányoztam. De szülőként már tudatosabb is lettem, megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék minél tovább aktív maradni. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy lassítsam az öregedés folyamatát. Nem tagadom, a dolog esztétikai része is érdekel, azonban ennél sokkal fontosabb számomra a fittség, az így megteremthető harmónia. Amelynek eléréséhez a rendszeres mozgáson túl fontos az önismeret, az, hogy tisztában legyünk saját magunk erősségeivel, gyengéivel, igényeivel.

Mennyire ismeri önmagát?

Pataki Ági és férje, Kovács Gábor filmproducer

Mindenki annyira ismeri önmagát, amennyire meg akarja ismerni. Én pedig maximálisan törekszem erre. Úton vagyok, és az irány jó. Fiatalabb koromban sokkal lobbanékonyabb, intoleránsabb, és kevésbé megbocsátó voltam. Ma azonban már mérlegelek, mi mennyit ér, milyen következményekkel járhat. Ez persze nem jelenti azt, hogy tudatosan elnyomom az alapvető személyiségemet, a higgadtság inkább csak egy tanulási, érési folyamat eredménye. Szintén a lelki fejlődésem jele, hogy ma már igyekszem kerülni a konfliktusokat. Korábban szívesen vállaltam őket, gyakran átgondolatlanul és – ma már tudom – teljesen feleslegesen. Persze, mint mindennek, a kompromisszumkészségnek és megalkuvásnak is van határa. Az önfeladás árán nem szabad megalkudni.

Az interjú folytatása az Ezo Élet Magazin júniusi számában!


 
Valentin napi horoszkóp – Tippek hölgyeknek
Horoszkóp 2012-re
2012 Szerelmi horoszkóp

Hívja jósainkat most!

 

Gyertyalángból jósol, kölcsönös bizalomra épít.

Bővebben »
 
 
 
 

Spiritiszta médium. Gyógyító energiát ad, rontást űz.

Bővebben »
 
 
 
 

Álomfejtő, rúnajós. Munkahelyi gondok megoldója.

Bővebben »
 
 
 
 

Tisztánlátó médiumként magánéleti, pénzügyi, lelki tanácsot ...

Bővebben »
 
 
 
 

Számmisztikus, kártyajós. A világ sokszínűségét vallja.

Bővebben »