Hívja jósainkat most! 0903 903 906
A hívás díja: 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)
 
 
 

Hogyan gondoskodj a lelki jólétedről 2020-ban?

Minden új év kezdetén sokan döntenek úgy, hogy jobbá teszik az életüket és saját magukat. Már javában zajlik 2020, eddigre már kiderült, hogy kik azok, akik kitartottak az újévi fogadalmuk mellett és kik azok, akik már feladták. Ebben a cikkben azoknak szeretnénk segíteni, akik komolyan gondolták, hogy idén változtatnak az életükön.

 

Nézd át újra a fogadalmaid!

Könnyű újévi fogadalmakat tenni, de megtartani őket annál nehezebb! Most, hogy eltelt már néhány hét ebből az évből, épp itt az ideje, hogy leülj, és újra elgondolkodj azon, hogy mit szeretnél elérni, vagy min szeretnél változtatni az életedben 2020-ban. Gondold végig, hogy: Melyik célok reálisak? Melyek azok, amelyeknél nagy esély van a kudarcra?

Ezután ellenőrizd a szándékaid is. Melyik cél mutat jól a papíron, de valójában nem egyezik azzal, amit a szíved diktál? Milyen döntéseket hoztál meg annak érdekében, hogy mások kedvében járj? Ha össze tudod hangolni céljaid az értékeiddel és azzal, ami igazán csak a TE szíved vágya, akkor sokkal sikeresebb leszel.

Énidő

Ha eddig nem tetted, akkor hozz létre cselekvési tervet a céljaid eléréséhez!

A legtöbb ember január végére feladja a fogadalmait, ennek eredményeként pedig sikertelennek és kudarcra ítéltnek tartják magukat. Hogy mindezt elkerülhesd, mindig emlékezz arra, hogy miért fontos neked az adott cél! Írd össze, hogy milyen kisebb lépéseket kell megtenned az elérése érdekében. Ez segít megakadályozni, hogy magadba roskadj a megvalósítás közben, és egyértelmű útitervet ad a sikerhez.

Lassíts!

A zsúfolt és pörgős ünnepi időszak után mindannyiunkra ráfér egy kis szünetet valamilyen formában. Nem baj, ha ilyenkor januárban egy kicsit lelassulsz és pihensz. Próbálj meg kevésbé kapkodni, amit el tudsz halasztani, azt nyugodtan tedd félre egy kicsit! Ezzel mentálisan kevésbé leszel stresszes, és lehetővé teszed, hogy később valóban arra összpontosíts, ami az idén fontos és szükséges számodra.

Méregteleníts

Az a gondolat, hogy január a méregtelenítésé, az utóbbi időben egyre népszerűbb. Ez a méregtelenítés rendkívül sokféle lehet. Talán egy kis magányra van szükséged azután, hogy a december végig a társas eseményekről szólt. Talán túl sok pénzt költöttél ajándékokra... Lehet, hogy nem akartál ész nélkül habzsolni, de mégis ez lett a vége. Ilyenkor jót tesz a méregtelenítés: szüneteltesd egy hónapra például az alkoholfogyasztást, ne egyél cukrot, ne vásárolj, vagy maradj távol a társadalmi eseményektől. Ezek mind elősegítik a fizikai és mentális átállást.

Ütemezz!

Állíts fel egy prioritási sorrendet és írd be a naptáradba a fontosabb feladatokat! Bármilyen változást is szeretnél eszközölni az életeden, erre ugyanolyan fontosként kell tekintened, mint a munkádra! Adj magadnak heti néhány órát például meditációra, jógára, masszázsra, a könyv vagy folyóirat olvasására. Így bármikor, amikor belenézel a naptáradba, akkor nagyobb valószínűséggel vésed be a tudatodba, hogy bizony az önmagaddal töltött idő is nagyon fontos.

 
 
 
 

További cikkeink

Ezért ünnepeld a Valentin-napot, akkor is, ha szingli vagy!

Ezért ünnepeld a Valentin-napot, akkor is, ha szingli vagy!

Akár egyedül vagy, akár párkapcsolatban élsz, valójában a Valentin-napot mindenkinek meg kellene ünnepelnie. Bizonyára te is tapasztaltad azt, hogy a kereskedelmi jelleg néhányak szemében elrontotta ennek a napnak a ragyogását, ugyanakkor van néhány nagyon jó okunk, amiért igenis érdemes ezt a napot mindenkinek megünnepelni!

Bővebben »

Hogyan próbálja a párod kifejezni a szerelmét irántad? - Megmutatja a csillagjegye

Hogyan próbálja a párod kifejezni a szerelmét irántad? - Megmutatja a csillagjegye

A férfiaknak meg van a sajátos módszerük arra, hogy kimutassák érzéseiket – míg néhányuk érzékeny érintésekkel és ölelésekkel próbálja ezt, addig a többiek romantikus gesztusokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet. Amikor eljön az idő, hogy megmutassák, mennyire fontos számukra a kedvesük, akkor egészen meglepő dolgokra képesek. Ezt a csillagok is megmondják, ugyanis komoly befolyással vannak a döntéseire és a viselkedésére egyaránt. Lássuk, hogyan fejezi ki irántad a szerelmét a párod!

Bővebben »

 
Így alkalmazd a vonzás törvényét a csillagjegyed alapján

Így alkalmazd a vonzás törvényét a csillagjegyed alapján

A vonzás törvénye az életünk számos területén alkalmazható. A helyzetektől, a rezgésektől, erős érzelmektől, a minket érintő egyéb problémákig, melyek közvetlenül érintenek bennünket, de nem mindig gyakorol azonos hatást ránk, hiszen mindenki egyedi, ezért másként látja a dolgokat. És itt jön képbe a csillagjegyed!

Bővebben »

 
4-es évszám: a megalapozás éve

4-es évszám: a megalapozás éve

Képzelj egy erős, szilárd négyzetet, annak négy pontjával, mint például egy alapkőzetet, amelyet egy ház vagy egy magas irodaház alatt helyeznek el. Gondolj arra, mennyire tartósnak és megbízhatónak kell ahhoz lennie, hogy megtartson mindent, amit csak erre ráépítenek! Nos, ezzel éppen egyidejűleg, az Univerzum 4-es energiáját is elképzelted, ami a 2020-as év számmisztikai évszáma is. (Ezt a számot úgy kapjuk meg, hogy egyszerűen összeadjuk a 2020 számjegyeit: 2 + 0 + 2 + 0 = 4.)

Bővebben »

 
Melyik a legerősebb csakrád a csillagjegyed szerint? - A csillagok elárulják

Melyik a legerősebb csakrád a csillagjegyed szerint? - A csillagok elárulják

Mindannyiunknak van fizikai és nem fizikai testünk, a csakrák pedig ezekben a testekben az energiaközpontok. A 7 különböző csakra 7 különböző erővel van társítva. Mivel a csakrák a bolygókhoz is kapcsolódnak, a legerősebb megtalálható a csillagjegyekben is.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 537

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Ibolya Együttérző Jós

Ibolya

Asztrológus. Munkája célja, hogy a szabad akaratot is figyelembe véve segítse a hozzá fordulókat.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 555

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Valéria Inspiráló Jós

Valéria

Lenormand, tarot és cigány kártyával jósol, számmisztikát is használ.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 515

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Kincső Gyógyító Jós

Kincső

“Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0903 903 906 - Mellék: 311

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)