Hívja jósainkat most! 0903 903 906
A hívás díja: 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)
 
 
 

Tértisztítás otthon

Otthonunk személyiségünk tükre. Hangulataink lenyomatot hagynak a lakás rezgésén, kölcsönhatásban állnak vele. A tértisztítással megszabadíthatjuk otthonunkat a benne rekedt negatív energiáktól.

 

Érdemes évente legalább egyszer tértisztítást végezni, hogy megtisztuljon otthonunk a pangó energiáktól, illetve azoknak a negatív érzelmeknek a lenyomatától, amik az adott helyiségekben értek bennünket. Így elkerülhetjük, hogy ne vegyük át az otthonunkban rekedt negatív rezgéseket.

Tértisztítás otthon - Tiszta otthon

A tértisztítás elvégzéséhez szükséges eszközök

2 db füstölő; 1db fehér gyertya; 1db piros virágfej - a boldogságért; 1db sárga virágfej - a nevetésért, örömért; 1 db fehér virágfej – a tisztulásért, gyógyulásért; 1 db csengő; .

A tértisztítás menete

Mivel a tértisztítás egy szertartás, fontos, hogy pontosan kövessük az alábbiakban megadott lépéseket. A tértisztítás 1-1,5 órát vesz igénybe, a helységek számától és méretétől függően. A hatását már azonnal érezhetjük – szinte mintha egy teljesen új lakásba költöztünk volna. A szertartást követően azonnal friss, élettel teli energiák vesznek körül bennünket, és megszűnik a bent rekedt negatív energiák hatása.

Tértisztítás otthon - Kellékek, és menete

1. Először takarítsunk ki, tegyünk rendet a lakásban! Mindezt mezítláb vagy zokniban végezzük, és teljes csend vegyen körül bennünket, majd tusoljunk le, és vegyünk fel tiszta ruhát!

2. Helyezzük a három, különböző színű virágfejet a lakás közepére, majd gyújtsunk meg egy gyertyát és egy füstölőt ugyancsak a lakás közepén!

3. Hívjuk a lakás szellemét, és kérjük meg a saját szavainkkal, hogy segítsen a szertartás elvégzésében!

4. Ezt követően gyújtsuk meg a másik füstölőt is, és a kezünkben tartva induljunk el a bejárati ajtótól – az óra járásával megegyező irányban haladva – végig az összes helyiségen. Közben a füstölőt lentről fölfelé mozgatva körkörösen tisztítsuk meg a teret!

5. Fogjuk a csengőt, és a bejárattól haladva – az előbbiekkel megegyező módon – csöngessük végig a lakást a következő mantrát mondogatva: „Om mani padme hum”. A kört a bejáratnál zárjuk be.

6. Ismét a bejárattól indulva tapsoljuk végig a lakást a fal mellett haladva, majd középen is. Ott, ahol tompábban hangzik a taps, még egyszer menjünk vissza, hogy felfrissítsük az energiákat!

7. Ezek után gyűjtsünk össze miden eszközt, amit használtunk, és dobjuk ki a szemétbe! A csengőt elég sós vízben leöblíteni.

8. Utolsó lépésként nyissuk ki az összes ablakot, és hagyjuk kiszellőzni a lakást! Ez elősegíti, hogy az új, tiszta és pozitív energia beáramolhasson az otthonunkba.

 
Kapcsolódó cikkek
Nagy Bandó András - Két sóhajtás nyomában

Nagy Bandó András - Két sóhajtás nyomában

Vendégségbe invitáljuk olvasóinkat Nagy Bandó Andráshoz.

Bővebben »

 
Ungár Anikó - Nem elég a piros kendőből zöldet varázsolni

Ungár Anikó - Nem elég a piros kendőből zöldet varázsolni

Tudja meg, hogyan teszi varázslatossá mindennapjait Ungár Anikó!

Bővebben »

 
 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Alacsony az önértékelésed? - A csillagjegyed elárulja, miért!

Alacsony az önértékelésed? - A csillagjegyed elárulja, miért!

Önértékelésünk egy olyan dolog, amivel gyakran akadnak gondjaink. Te miért küzdesz vele? Lehet, hogy az ok a csillagjegyedben rejlik? Olvass tovább, mert a csillagok felfedik, mi áll a háttérben!

Bővebben »

3 lépés, hogyan maradhatsz produktív az élet minden területén

3 lépés, hogyan maradhatsz produktív az élet minden területén

Életmentő tanácsok, önsegítő könyvek tömkelege és oly kevés idő – úgy tűnik, az ember életében mindig van valami megjavítani való, különösen, ha a hatékonyágról van szó. Van, aki nem találja a megfelelő módját annak, hogyan érje el minél előbb céljait, míg másoknál maga a cél az, ami hiányzik.

Bővebben »

 
Milyen hatással van rád az ősz? - Megmutatják a csillagok

Milyen hatással van rád az ősz? - Megmutatják a csillagok

Sokan az elmúlás időszakának tartják az őszt, egyesek pedig pontosan attól újulnak meg, ahogy látják, hogy a természet is átváltozik, és magára ölti a barna ezernyi árnyalatát. Mindenkiből mást hoz ki ez a csodálatos évszak. Vajon belőled mit hoz ki az ősz, és mennyire kedveled? A csillagok máris elárulják!

Bővebben »

 
Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Itt a napéjegyenlőség és a viharhold időszaka

Ahogy a mondás is tartja, a március olyan, akár egy oroszlán, de ha szerencsés vagy, akkor veled kezes bárány lesz. Beköszöntött az első tavaszi hónap, a napéjegyenlőség ideje. Ilyenkor kezd ébredezni a természet. Ahogy ebbe a szakaszba érkezik az év, elkezdődnek a nagy esőzések és a szürke égboltot is számtalanszor láthatod. A föld életet adó vízzel telik meg, ennek köszönhetően pedig elkezdődik a termesztés, és egy termékeny időszak köszönt be.

Bővebben »

 
Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Mi az, ami igazán nyomasztja a csillagjegyeket?

Bármennyire is szeretnénk, az élet nem mindig móka és kacagás. Mindannyiunkra más dolgok vannak mélyebb hatással, és hogy esetünkben ez mit is takar, azt a csillagjegyünk nagyban befolyásolja. Azonban nem mindenkit visel meg ez vagy az ugyanolyan mértékben, ez egyénenként változik. Ha meg szeretnéd tudni, mi az, ami téged különösen hajlamos lehangolni, olvass tovább.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Abrilla Szókimondó Jós

Abrilla

Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képességeit családi örökségként hozta magával.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 410

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Angyalszem Együttérző Jós

Angyalszem

Válságban irányt mutat, segít megtalálni a helyes utat! Teomágusként és orákulumként a fényben jár.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 590

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Kiron Kártyák Jós

Kiron

Jóslatai az eredeti ókori szláv jóskártyákra épül, melyre dédszülei hagyatékaként tett szert, és ezzel vált egyedüliv...Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 901

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Leila Médium Jós

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok.Bővebben

Nem elérhetőKérem keressen később!

0903 903 906 - Mellék: 301

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)