Hívja jósainkat most! 0903 903 906
A hívás díja: 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)
 
 
 

Februári numeroszkóp - Berill új, havonta megjelenő rovata

Az új évben havi numeroszkóppal, előrejelzéssel segítek a kedves olvasóknak. Ezek általánosan írják le a hatásokat. Személyre szabottan továbbra is igénybe vehető a segítségem a pontos születési dátum ismeretében. Így a konkrét események és a személyes hatások alapján hatékonyabban lehet segíteni. A mottóm: "Nem mindegy, hogy mikor, mit, és hogyan teszünk, az időciklusok megismerése nagyon fontos."

 
2017 második hónapja hullámzó hatásokat hoz minden életterületen. Ez a hullámzás nem hirtelen, hanem ciklikusan következik be, épp ezért könnyebben lehet hozzá alkalmazkodni. Főként érzelmi területen lesz érezhető. Mivel páros szám, fontos lesz a társulás, az együttlétek, a csapatban történő munka, egymás segítése és törekedni kell minden vitás helyzetet kerülni, illetve minden körülmények között a békére törekedni. Ebben a hónapban sokkal befolyásolhatóbbak az arra hajlamos személyek, emiatt veszteségek, negatív események történhetnek velük. Fontos lenne most minden döntés előtt kikérni a család, jó barátok tanácsát, hogy el lehessen kerülni a kellemetlenségeket.
 
Február - 2-es szám

A magánélet területén, aki párkapcsolatban él, sokkal nagyobb igénye van a társa megértésére, érzelmei kifejezésére és több együttlétre. A közös élményekre és beszélgetésekre kell törekedni. A lelki hullámzás miatt lehet, aki magányosnak érzi majd magát a társa mellett. Észre kell venni egymás igényeit és erre lenne jó, hogy egymás megelégedésére töltsék hasznosan az időt. A család szerepe nagyobb fontosságot kap ebben a hónapban, figyelni kell egymásra. Akinek nincs párja, sajnos sokkal depresszívebb és több lelki mélypontot élhet meg emiatt. Nem szabad görcsösen akarni a társkeresést, akivel találkozni kell, az meg fog történni. A kulcsszó a türelem és a kitartás.
 
Anyagi helyzetben, pénzügyi területen is az állandóság helyett a változékonyság a jellemző. Akinek régebbi kintlévősége van, az visszakerülhet hozzá, de mindenképpen fontos, hogy tenni is kell érte, mások segítségével. A pénzügyek most kicsit nehézkesen és lassan alakulnak, nem is tanácsos elkapkodni és hirtelen dönteni az anyagiakkal kapcsolatban. Ez az időszak az egyszer fent egyszer lent időszaka, épp ezért érdemes kisebb tartalékot képezni. Többlet bevétel-kiadás váltakozva jelenhet meg. Törekedni kell az egyensúlyra és kerülni a pénzzel kapcsolatos vitás helyzeteket.
 
Egészség területén főként a pszichoszomatikus lelki eredetű problémák okozhatnak testi tüneteket is. Az idegrendszer érzékenyebb az arra hajlamosaknál, a rosszkedv, letargia, de a színlelt jókedv éppúgy lehetséges, mint a teljes befelé fordulás. Fizikai síkon a pánik tünetek, szívtájéki szorító érzés, szapora szívdobogás, légszomj jellemző. Érdemes naponta magnéziumot fogyasztani, mert ez az ásványi anyag jó hatással van az idegrendszerre. A hölgyeknél a női területre, a nőgyógyászati tünetek problémáira kell fokozottan ügyelni. Felfázás, vírusos vagy bakteriális betegségek az érintett területen könnyebben okozhatnak problémát. A légzőszervi tünetek is erősödhetnek. Minden probléma megelőzhető, ez segít a legjobban a súlyosabb betegségeket kikerülni.
 
A hónap kulcsszavai: együttműködés másokkal, béketeremtés, kiegyensúlyozottságra való törekvés, társulás, diplomatikus viselkedés.
 
Februárban nem ajánlott: új dolgokat indítani a munka területén, vitás helyzetekbe belemenni, pénzügyi döntéseket hozni, egyedül dönteni, elzárkózni a társaságtól.
 
Azok élik meg jól a februári hónapot, akik csapatban tevékenykednek, közös céljaikért együtt dolgoznak, sok családi programban vesznek részt. Nem konfrontálódnak és lazán állnak hozzá azokhoz, akik esetleg ki akarják provokálni a vitákat. Eltervezik a következő időszakukat, hogy mit és hogyan szeretnének elérni, de konkrét lépéseket még nem tesznek. Elfogadják a kevésbé kellemes helyzeteket is. Törekednek a lelki békéjük megtartására és békéltetnek másokat is. Nem hagyják befolyásolni magukat.
 
 
 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Találd meg életleckédet a csillagjóslás alapján

Találd meg életleckédet a csillagjóslás alapján

Mindannyiunk életében vannak bizonyos leckék, melyeket meg kell tanulnunk, ha igazán meg szeretnénk érteni az életünk értelmét. A leckéket jelzésként kell értelmezned, hiszen ezek terelgetnek az utadon.

Bővebben »

Lustaság vagy büszkeség? - Mi akadályozza meg, hogy bőségben éld az életedet?

Lustaság vagy büszkeség? - Mi akadályozza meg, hogy bőségben éld az életedet?

Függetlenül attól, hogy melyik csillagjegyben született, minden ember vágyik arra, hogy gazdag és csodálatos életet élhessen, hiszen sokak számára a pénzügyi jólét az egészség, a szépség, és még sok más tényező kulcsa. De vajon miért van az, hogy az egyik ember anyagi bőségben él, a másik pedig hónapról hónapra tengődik?

Bővebben »

 
Megmutatjuk, hol fogod megtalálni az örök szerelmedet a csillagjegyed alapján

Megmutatjuk, hol fogod megtalálni az örök szerelmedet a csillagjegyed alapján

A romantikus vígjátékokból jól ismerjük a találkozások szinte lehetetlenül kényelmes körülményeit. Hogyan lehetséges, hogy két teljesen összeillő ember egyszerűen csak összefut egymással a megfelelő időben és helyen?

Bővebben »

 
Ezért érzed magad érzelmileg instabilnak a csillagjegyed szerint – Árulkodnak a csillagok!

Ezért érzed magad érzelmileg instabilnak a csillagjegyed szerint – Árulkodnak a csillagok!

Az érzelmeket néha nehéz megérteni. Emberi mivoltunk jelentős részét az adja, hogy képesek vagyunk érezni. Bizonyos szintig talán tudod ezt kontrollálni, de ezek az elfojtott dolgok csak fortyognak benned, mígnem egy nap majd felszínre törnek. Mindenki ment már keresztül nehéz időkön, és mindenkinek okozott már nehézséget visszafojtani a dühét, vagy megállni a sírást.

Bővebben »

 
A csillagjegyed elárulja, mi a legnagyobb félelmed a szerelemben

A csillagjegyed elárulja, mi a legnagyobb félelmed a szerelemben

Mindannyiunknak vannak félelmei, legyen szó karrierről, szerelemről, pénzügyekről. Viszont kevesen tudunk róla, hogy konkrétan mik is ezek. Márpedig, ha tudomást szerzünk róla, akkor szembe is nézhetünk vele, és sokszor pontosan ez jelenti a megoldást.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Horusz Asztrológia Jós

Horusz

Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 309

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Mezei Márti Együttérző Jós

Mezei Márti

Sorselemző, kiváló tarot kártya jós és számmisztikus, karmaszámmisztikus.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 566

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Sade Médium Jós

Sade

Sáde vagyok jósnő és spirituális tanácsadó.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 414

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Valéria Inspiráló Jós

Valéria

Lenormand, tarot és cigány kártyával jósol, számmisztikát is használ.Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0903 903 906 - Mellék: 515

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)