Hívja jósainkat most! 0903 903 906
A hívás díja: 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)
 
 
 

Nem túl jók a kilátásaink 2021-re, legalábbis, Nostradamus szerint

Azt gondolta, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet? Nos, a híres francia orvos és jós, Michel de Nostradamus szerint bizony lehet: aszteroidák, zombik és éhínség – csak, hogy egy párat említsünk azok közül az események közül, amelyek jóslatai alapján 2021-re terítéken vannak. Bár a jövővel kapcsolatos predikciói összességében meglepően pontosak voltak, mi azért nagyon bízunk benne, hogy ezúttal nem lesz igaza.

 

Az 1566-ban elhunyt Nostradamust A próféciák című, nagyrészt négysoros verseket tartalmazó könyve tette híressé, amelyben a reneszánsz kori látnok olyan eseményeket is megjövendölt, mint a francia forradalom, az atombomba kifejlesztése vagy a szeptember 11-i terrortámadások. Munkásságának hívei szerint 2021 pedig még rombolóbb lesz, mint az előző. A Yearly Horoscope egy érdekes cikkben gyűjtötte össze az új évre vonatkozó jóslatokat.

Nostradamus

Nézzük sorban, mi minden várhat ránk:

Zombi apokalipszis

Az értelmezések alapján egy orosz tudós egy olyan biológiai fegyvert állít majd elő, amely az emberiséget zombivá változtatja, és a közeljövőben ez egyet jelent világ végével. Sokak szerint, Nostradamus utalt a 2020-as koronavírus-járványra is – de azt állítja, hogy a következő év még pusztítóbb lesz.

A bibliai éhínség valósággá válik

A valóságban a világjárvány máris azt eredményezte, hogy amerikaiak milliói fordultak az élelmiszerbankokhoz, az ENSZ pedig arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerek körül 2021-ben még nagyobb lesz a bizonytalanság, ami súlyos problémákhoz vezethet. A koronavírus-járvány tehát egy kedvezőtlen eseménysorozat kezdetét jelenti az ő nézőpontjában, amely kihat az egész világ lakosságára. A francia próféta szerint a világ végének első jelei az éhínség, a földrengések, a különböző betegségek és a járványok lesznek, amelyek már most is egyre gyakrabban fordulnak elő. Márpedig, ilyen szintű éhínséggel a világ még soha nem találkozott…

A fenti állítások asztrológiai szempontból sem teljesen megalapozatlanok, hiszen 2020-ban, 248 év után a Szaturnusz a Bakban egyesítette erőit a szintén Bakban lévő Plútóval, és ezzel összefüggésben számos asztrológus úgy látja, hogy ez az esemény teljesen megváltoztatja a világ sorsát. A Szaturnusz a Bakban a társadalmi hierarchiáért, az államhatalomért, a tekintélyért és a státuszért felelős, a Plútóval való összekapcsolódás hatása pedig a halál, a rombolás és az újjáépítés.

A muzulmán vallás átveszi a vezető szerepet a világban

„A Dunához és a Rajnához jön inni
A nagy teve, nem bánva meg:
A Rhône mentén reszketnek, de még inkább a Loire-nál,
és az Alpok közelében, a Kakas hoz pusztulást.”

A „teve” itt az Európa területén élő arab lakosságot szimbolizálja, különösen Franciaországban és Németországban, összességében Nostradamus a bevándorlók hullámát érti alatta, amellyel a kontinensünknek az utóbbi években egyre inkább érintett.

Egyes demográfiai szakértők szintén úgy vélik, hogy a muszlimok az elkövetkező évtizedekben meghódíthatják Európát, ráadásul mindezt fegyver nélkül: a bevándorlók és menekültek száma egyrészt ugyanis rendkívül nagy, másrészt pedig a csökkenő európai gyermekvállalási kedv miatt.

Napviharok

2021 a globális események szempontjából is rendkívül jelentősnek ígérkezik. Nostradamus ígí figyelmezteti olvasóit:

„Láthatjuk majd, ahogy a víz felemelkedik és a föld alásüllyed”.

E sorok értelmezése szerint nagy napviharok fognak bekövetkezni, amelyek komoly károkat okozhatnak a Földön. Az éghajlati változások káros hatásai háborúk és konfliktusok sorához vezetnek, hiszen mindenki harcba száll az erőforrások feletti rendelkezés óhajával, a tömeges migráció pedig elkerülhetetlen lesz ebben a helyzetben.

Egy aszteroida eléri a Földet, vagy legalábbis nagyon közel kerül hozzá

 „Az ember az égen tüzet lát, hosszú szikrákkal a nyomában.”

Míg egyesek egy üstököst értenek a fenti sor alatt, addig más értelmezések egy aszteroidáról beszélnek, amely amint belép a Föld légkörébe, felmelegszik és óriási tűzcsóvaként jelenik meg az égen. Bárhogy is legyen, egy ilyen esemény földrengéseket és egyéb súlyos természeti katasztrófákat okozhat.

A valóságban ez a jóslat egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen a NASA is bejelentette már, hogy az elkövetkezendő években valószínűleg egy hatalmas aszteroida éri majd el a Földet. A 2009 KF1 nevű aszteroida pályájának elemzését követően, a NASA arra a megállapításra jutott, hogy komoly esély van arra, hogy 2021. május 6-án eltalálja a Földet. Számításaik szerint ez a becsapódás 230 kilotonna TNT robbanóerejének felelne meg, ami 15-ször több, mint az amerikaiak által Hirosima felett 1945-ben felrobbantott atombomba.

Az amerikai katonáknak agyi chipeket ültetnek be

Eszerint a jóslat szerint az amerikai katonák egyfajta kiborgokká válnak, az emberi faj megmentése érdekében. Ez a chip olyan digitális intelligenciát biztosít majd számukra, ami túlmutat a biológiai intelligencia határain, és egyben azt is jelentheti, hogy a mesterséges intelligenciát az emberi testben is használni kezdjük.

Ferenc pápa közelebb hozza az embereket az egyházhoz

„Mindenkiről gondoskodnunk kell, különösen a legszegényebbekről, a leggyengébbekről, a legkevésbé fontosakról, az éhezőkről, a szomjazókról, az idegenekről, a meztelenekről, a betegekről és a börtönben lévőkről egyaránt” – mondta Ferenc pápa.

Azt már most leszögezhetjük, hogy függetlenül attól, hogy Ferenc pápa hány évig marad a katolikus egyház vezetője, gazdag és roppant lenyűgöző lelki örökséget hagy maga után. Nostradamus szerint pedig a pápa által az egyház egyre több ember számára lesz újra egyfajta mentőöv.

Néhány érdekesség Nostradamusról

Nostradamus minden bizonnyal az egyik leghíresebb személyiség a történelemben, aki hírnevét jövendöléseinek és jóslatainak köszönheti. Szinte mindenki hallott már róla valahonnan. Azt azonban kevesen tudják, hogy az asztrológia és a jövendölés mellett Nostradamus kalandos életet élt meg, amelyet hosszú utak, az inkvizíció előli menekülés és egy kivételes, ám méltatlanul keveset emlegetett orvosi karrier jellemzett. Nostradamus csodálatot ébresztett az emberekben, ugyanakkor irigységet is. Ellentmondásos karakter volt. Vallomásai szerint jóslatainak tudományos alapjai voltak: azt állította, hogy a csillagok és a bolygók, a Föld és más égitestek helyzetének elemzésével sikerült megjósolnia a jövőt.

Kritikusai sokszor azzal vádolják, hogy írásai rendkívül homályosak, míg mások egyértelműen és világosan képesek kiolvasni soraiból a jövőt. Bár mint utólag kiderült, számos eseményt képes volt előre jelezni az elmúlt csaknem 500 évben, a 2021-re vonatkozó megállapításai nem túl sok jóval kecsegtetnek, mondhatni horrorisztikusak. Mi nagyon bízunk benne, hogy ezúttal nem lesz igaza!

 
Legolvasottabb cikkeink
Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Mit tartogat számodra a közeljövő? – Tarot jóslás

Íme, legújabb ingyenes Tarot jóslásunk. Koncentrálj a 4 kártyalapra, és válaszd ki azt, amelyik leginkább megszólít.

Bővebben »

 
 
 
 
 

További cikkeink

Ezek a legfőbb jellemzőid az egyiptomi horoszkóp alapján

Ezek a legfőbb jellemzőid az egyiptomi horoszkóp alapján

A különböző nemzetek különböző módokon próbálták megfejteni a csillagokban rejlő titkokat. A bolygó különböző pontjain az emberek egyre közelebb kerültek a világ működésének és az emberi természetnek a megértéséhez. Most megismerheted, hogy az egyiptomi horoszkóp mit árul el a személyiségedről.

Bővebben »

Milyen az energiád típusa? - A csillagjegyed szerint ez a tökéletes módszer a lelki gyógyulásodra

Milyen az energiád típusa? - A csillagjegyed szerint ez a tökéletes módszer a lelki gyógyulásodra

A gyógyulás több, mint fizikai síkon végbemenő jelenség. Szellemi szinten is megtörténik, sőt, gyakran magát a probléma forrását is itt találod meg. A gyógyulásnak különböző módjai léteznek, és mindegyik csillagjegynek meg van a maga sajátságos, bevált módszere. Az energia 12 módon tud viselkedni, és ahogy a lelked feldolgozza ezeket, úgy fejlődik a személyiséged. Ezek az energiatípusok a zodiákus jegyei.

Bővebben »

 
Kiderül a titok! - Ezért nem tudsz azonosulni a csillagjegyeddel

Kiderül a titok! - Ezért nem tudsz azonosulni a csillagjegyeddel

Habár sokszor beszélünk az asztrológiáról, és hajlamosak vagyunk rákérdezni mások csillagjegyére, előfordul, hogy valaki azt mondja, nem tud azonosulni a saját jegyével, vagyis nem jellemzőek rá azok a dolgok, amít egy átlagos leírásnál az adott csillagjegyről megemlítenek.

Bővebben »

 
2021 a számmisztika tükrében – személyes előrejelzéssel az egyes életútszámokhoz

2021 a számmisztika tükrében – személyes előrejelzéssel az egyes életútszámokhoz

A számmisztika a számok tudománya, és annak megismerése, hogy azok hogyan hatnak ránk a kozmikus értelemben. Egyszerűen fogalmazva, az élet rezgései numerikus formában. A 2021-es év száma az 5.

Bővebben »

 
Mennyire áhítozol belső békére a horoszkópod szerint?

Mennyire áhítozol belső békére a horoszkópod szerint?

A belső béke egy nagyon tág fogalom, de egy biztos, mindannyian vágyunk rá. Minden csillagjegy képviselőinek megvan a saját spiritualitása, filozófiája és vallása, még ha egyes tagok agnosztikusnak vallják is magukat.

Bővebben »

 
 
 
 

Hívja megbízható jósainkat most!

Evi Tisztánlátó Jós

Evi

Kártya jóslással, ezotériával foglalkozom. Hitvallásom a szeretet átadása.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 500

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Andi Együttérző Jós

Andi

Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az emberek lelki és materiális problémáit.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 436

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Zsóka Együttérző Jós

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával is dolgozik.Bővebben

ElérhetőHívjon most!

0903 903 906 - Mellék: 537

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)

Leila Médium Jós

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok. Párkapcsolati trénerként é...Bővebben

FoglaltKérem keressen később!

0903 903 906 - Mellék: 301

0903 903 906 - 1,92 Euro/perc (a díj a TVA-t tartalmazza)